Erdőtelki Kolostor és Elvonulóközpont logó fehér

Erdőtelki Kolostor és Elvonulóközpont

Helyes megélhetés keleten, nyugaton

Helyes megélhetés keleten, nyugaton

Helyes megélhetés keleten, nyugaton

Dátum

Időpont

Helyszín

Online/Pandita Meditációs Központ

Dr. Király Gábor kurzusa szeptember 19-én indul és 10 héten át hétfőnként 16:30-18:00 között lesz megtartva. Előzetes tudás nem szükséges a kurzus elvégzéséhez.

A kurzus alkalmával megvizsgáljuk, hogy mit jelent a helyes megélhetés megközelítése a buddhizmus szerint, valamint hogy milyen kortárs szociológiai, szociálpszichológiai és döntéselméleti elméletek és kutatási eredmények kapcsolhatók ezekhez az elvekhez. Többek között olyan témákat érintünk majd mint a döntéshozatal és az én szemlélete, a különböző boldogság értelmezések és ezek kapcsolódása a gazdasági életünkhöz, a pénzzel kapcsolatos felfogások, a halálhoz való viszonyunk és a fogyasztási döntéseink összefüggése, valamint az autonómia és a szabadság kérdése. A kurzus didaktikai megközelítése alapvetően facilitatív. Rövid előadásokat követően előre meghatározott kérdések mentén a csoporttagok közösen vitatják meg, hogy számukra mit jelentenek az egyes témákban felvázolt álláspontok, valamint hogyan tudják ezeket a saját léthelyzetükhöz kapcsolni.

A kurzus tematikáját itt tudod letölteni.

A kurzusokból származó bevételeket (a költségek levonása után) a Nyitott Tudat Buddhista Közösség fenntartásában lévő Erdőtelki Kolostor és Elvonulóközpont építési és fenntartási költségeire fordítjuk.

Az alábbi fizetési lehetőségek közül választhatsz:

  • Hozzájárulás a kiadásokhoz: 4,000 Ft/alkalom
  • Önköltségi ár: 5,000 Ft/alkalom
  • Támogatói ár: 6,000 Ft/alkalom

A részvételi díjat 2022. szeptember 9-ig mind a 10 alkalom tekintetében szeretnénk kérni, hogy utald át a Közösség Magnet Banknál vezetett számlájára. A befizetésről számlát állítunk ki, amely megelőzi a fizetést, így mielőtt utalnál, várd meg a számlát, amelyet elektronikusan küldünk majd. Ha nincs szükséged számlára, akkor „ADOMÁNY” felirattal bármikor utalhatsz. Ha több kurzusra is jössz, kérj egyéni ajánlatot!

Nyitott Tudat Buddhista Közösség: 16200010-10079498

További információk és jelentkezés (ha számlát kérsz): nyitotttudat@nyitott-tudat.hu

Sorry, this event is expired and no longer available.

Helyszín

  • Online/Pandita Meditációs Központ

Időpont részletei

    Megosztás
    Naptárhoz adás

    Title

    Go to Top